Lelki útravaló

Hittan éves beszámoló 2015/2016 év:

Célunk: Megismertetni  Jézus örömhírét, tanítását és életét, amint azt Egyházunk tanítja.

  • Az ifjúság bevezetése a keresztény életbe. Fontos a lelki nevelés, az imádságos lelkület kialakítása, mindez pedig jó alapul szolgál fiataljainknak, hogy megfelelő felkészítés után az elmaradt szentségeket pótolhassák. Az elmúlt tanévben megszervezésre kerültek iskolánk kápolnájában az osztálymisék. A Szentmise keresztény életünk csúcsa és forrása (II.V.Zs. Lit.Konst.). Hogy valóban így legyen, erre lelkileg is rá kell nevelnünk a gyermekeket.

Megvalósult programjaink a tanévben:

  • Szeptemberben  Veni Sancte a Szent László templomban
  • majd hittan tábort szerveztünk 16 fő részvételével
  • Közös adventi koszorú készítés a diákokkal iskolánk aulájában
  • November közepétől készültünk Jézus születésének ünnepére. Minden héten adventi gondolatokkal segítettük a diákok és kollégák lelki felkészülését
  • Adventi lelkigyakorlatot szerveztünk az iskola vezetés segítségével diákjainknak, köszönet Barta Judit igazgató helyettes asszonynak
  • A lelkigyakorlatra betlehemes műsorral készült a 9.a osztály, köszönet Gubáné Ináncsi Andrea tanárnőnek
  • Január hónapban elkezdtük a bérmálkozóink felkészítését
  • Februárban hamvazószerdán az iskola diákjai és pedagógusai közös szertartáson vettek részt,  amivel kezdetét vette a lelki elcsendesedés időszaka
  • Márciusban PowerPoint pályázatot írtunk ki, melynek témája Jézus szenvedéstörténete
  • Márciusban húsvéti lelkigyakorlatot szerveztünk diákjainknak.
  • Áprilisban Bérmálkozás a Szent László templomban
  • Május: Ballagó diákjaink Hálaadó szentmisén vettek részt a Szent László templomban
  • Június : Te Deum a Szent László templomban

Hálás szívvel mondok köszönetet az elmúlt tanév minden napjáért. Köszönet a diákoknak a sok közös élményért, aktivitásukért. Köszönet az iskola vezetésnek, kollégáknak a Szent László plébánia minden dolgozójának munkájukért. Köszönet minden segítségért, támogatásért!

Isten áldja meg őket!

 

Lelki útravalóink

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!

Szeretettel köszöntelek Benneteket a mai alkalommal! Tudomásom szerint a múlt héten érettségi szünet volt. Gratulálok a sikeres érettségi vizsgák első részéhez és sok sikert kívánok a továbbiakban!

Közben pedig a Szent László egyházközségben szinten nagy esemény történt. 36 fiatal vette magához először Krisztus Urunk Testét és Vérét – első áldozók voltak. Nem véletlenszerű esemény volt ez, mert általában pont Urunk Menybemenetelének az ünnepére szoktak tenni ezt az eseményt. De mi ez az menybemenetel?

Negyven nappal Húsvét után Áldozócsütörtökön Urunk mennybemenetelét ünnepeljük. Az apostolok és az Újszövetség tanúsága szerint ezen a napon a feltámadt Jézus evilági megjelenései megszűntek, és mintegy utolsó találkozásképpen elbúcsúzott tőlük, küldetést bízott rájuk, megígérte, hogy elküldi a Szentlelket, majd felemelkedett a mennybe. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése alapján, Magyarországon ezt az ünnepet nem csütörtökön ünnepeljük, hanem vasárnap, azért hogy minél többen részt tudjanak venni rajta. Hétköznap ugyanis sokan dolgoznak és így az ő életükből elég sok időre kimaradt volna ez az ünnep.

De valójában hova is ment Jézus? Amikor gyermekeknek magyarázzuk a fel-le függőleges mozgást, olyan képeket használunk, hogy: valaki felmegy egy tetőre, felmegy a vérnyomása, vagy a repülő felemelkedik a kifutópályáról. Ugyanígy szoktunk arról is beszélni, hogy emelkedik az életszínvonal, a jó gazdaságpolitika a szegény népek felemelkedését célozza meg, a valuta árfolyama felmegy, valaki feljebb jut a társadalmi ranglétrán, a sztárok vagy politikusok népszerűsége emelkedő tendenciát mutat. De Isten világában nincsenek emeletek, nincsen fenn és lent, alul és felül. Ezért jobb lenne, ha úgy fogalmaznánk, hogy Krisztus mennybemenetele tulajdonképpen az ő felmagasztalását és megdicsőülését jelenti.

Jézus megdicsőülése, átmenete az Atyához a másik létrendbe már feltámadásával megtörtént. Most végleg eltűnik az apostolok szeme elől. Valójában nem úgy emelkedik fel az égbe, mint ahogy a helikopter felszáll. Ma már tudjuk, hogy a felhők felett nyílik a világűr, amelyet az űrhajósok bejárnak. Isten nem ott fenn „lakik”, a felhők feletti „égben”, ott a világűrben az űrhajósok nem találkozhattak vele. Hamis a Gagarinnak tulajdonított ateista mondás: „Nincs Isten, az űrben nem találkoztam vele.” Az ég nem fenn van, hanem ott, ahol Isten jelen van láthatatlanul. Közelebb van hozzám, mint én önmagamhoz – ahogy Szent Ágoston mondja.

A mennybemenetelről szóló beszámolók, amelyeket az evangéliumokban és az Apostolok cselekedeteiben olvasunk, eltérnek egymástól. Az evangélium íróinak nyilvánvalóan nem az a céljuk, hogy pontosan beszámoljanak a részletekről, hanem inkább arra az üzenetre összpontosítanak, amit Jézus adott tanítványainak: Jézus missziós feladatot ad tanítványainak, amelyet az Ő dicsőséges visszajöveteléig végezni kell és e küldetés teljesítésében segítségéről biztosítja övéit.

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok! Egy biztos: erőszakkal téríteni nem lehet senkit! Jézus nem is ezért küldte tanítványait, hanem azért hogy tanúságot tegyenek róla.

Próbáljuk ki mi is ezt! Legyünk egyszerűen normálisak a másikkal első körben, utána pedig folytassuk és mélyítsük ezeket a köröket!

 

Sok sikert kívánok ehhez! Szép és eredményes hetet! (2016-05-10)

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!

Szeretettel köszöntelek Benneteket a mai alkalommal is. A múlt heti alkalommal befejeztük a Szent Háromnap tárgyalását, és most visszatérünk a megszokott témarendszerhez – az aktuális vasárnapi evangéliumokhoz.

A mögöttünk álló vasárnapon a Szent László Plébániatemplomban a bérmálás szentségének kiszolgáltatására került sor, amit Ft. Ficzek László érseki helynök atya szolgáltatott ki 54 fiatalnak.  Iskolánkból is voltak, aki felvették a bérmálás szentségét. Megragadva az alkalmat szeretnék gratulálni neki a magam és egyházközségünk nevében is.

Az evangélium a mögöttünk álló vasárnapon meglehetősen rövid, de annál velősebb volt. Két részre lehetne osztani: az egyik nagyon rövid és arról számol be, hogy az áruló Júdás kiment abból a teremből ahol az utolsó vacsora folyt. A második ennél hosszabb és arról számol be mit mondott Jézus mintán Júdás kiment.  Nem szidni kezdi Júdást, hogy ilyen olyan vagy amolyan, hanem azt mondja a többi tanítványnak: Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.

Ezzel kapcsolatban olvastam egy rövid történetet. Engedjétek, meg hogy nektek is felolvassam. Egy vándor egy erdőbe érkezett, hosszasan szemlélte a növényeket, csendben figyelte az állatokat, és öröm töltötte el, hogy Isten, milyen csodálatos világot alkotott. Egyik nap egy rókát látott, amelyiknek az egyik hátsó lába hiányzott, bár a róka sántított és elég lassan tudott csak haladni, mégis jól táplált, szép, egészséges, életerős volt. A róka többször is előtűnt, és a vándor megfigyelte, hogy egy tigris táplálja – miután a zsákmányából jóllakott, odébbállt békésen és a rókának bőven jutott minden alkalommal a maradékból. Ezt csodálta csak meg igazán a vándor, ekkor érezte át csak igazán Isten határtalan szeretetét és gondoskodását. El is határozta, hogy ő is átadja így magát, nem is mozdul többé és neki is megadatik majd ez a tapasztalat, hogy Isten gondoskodik róla, valamiképpen, talán csodával, de gondoskodni fog, táplálja, megőrzi. Telt-múlt az idő, egyre éhesebb volt, gyöngébb és kimerültebb, de semmi nem történt. Sem csoda, semmi gondoskodás, semmi táplálék nem érkezett. Már alig volt életereje, amikor Isten szólt hozzá: „Ne a rókát, a tigrist utánozd!”

„Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!” – Jézusnak ez az új parancsa, így is lefordítható: a tigrist utánozd, ne a rókát. Ez a szeretet pedig nem azt jelenti, hogy valakit megnyerek magamnak a kedvességemmel, ez a szeretet azt jelenti, hogy odaajándékozom magam másoknak, azt akarom, hogy ők gazdagodjanak és magamról törekszem megfeledkezni. A legtöbben talán azt a kérdést teszik fel: „Ugyan mit is tudnék én tenni, kit tudnék táplálni, mit tudnék odaadni?” Roger testvér, a taizéi közösség alapítója ezt mondta: „Ne aggódj amiatt, hogy kevés megosztani valód van, hogy oly kicsi a hited, hogy nincs vagyonod. Ennek a kevésnek a megosztásakor Isten megajándékoz a szív kiapadhatatlan bőségével.”

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok! Milyen jó lenne, ha mindenki a másik ember boldogságát tartana szem előtt és nem csupán a saját önön érdekeit nézne. Ha én igyekszem boldoggá tenni a másikat, minden bizonnyal lesz olyan ember, aki engem fog akarni boldoggá tenni. Próbáljuk ki!

Sok sikert kívánok ehhez! (2016-04-26)

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!

Szeretettel köszöntelek Benneteket. Az előző két alkalommal, ha visszaemlékeztek a Nagycsütörtökről illetve a Nagypéntekről volt szó. Még egyetlen nap maradt a Húsvéti Szent Háromnapból amiről nem esett szó. ez pedig a Nagyszombati Feltámadási szertartás.

Nagyszombat: a csend, a nyugalom, a várakozás napja. A szomorúság, a bánat napja. Szentmise nélküli nap. Egy nap, amikor a fajdalom és szenvedés szeretetté alakul át. A nappali világosság elmúltával és a sötétség beálltával elkezdik a húsvéti vigíliát, amelynek során a Feltámad, Jézus világossága beragyog mindent. Az egyházi év legnagyobb ünnepe, amely Karácsony ünnepével alkotja meg az egyházi év kereteit. Az a nap, amikor az elbukott ember számára megnyílt a kapu az örök boldogságba ahova az Atya vár minket. Jézus az Ő szenvedésével, kereszthalálával és feltámadásával megváltott bennünket és megnyitotta az utat az örök boldogságba, a boldogító Istenlátáshoz.

De sajnos a mai világban a nagyobb ünnepek előtt elkezdődik a hitelesség megkérdőjelezése. A múlt években például az alítottak, hogy megtaláltak Jézus sírját és kis ládában Jézus csontjait. Ezeknek a kijelentéseknek az a célja, hogy alapjában megkérdőjelezze a keresztény ember hitét. Mert ezzel az állítással ugyanis azt mondják ki, hogy Jézus nem támat fel, hanem mint egy halandó ember meghalt és testét eltemettek. Csak az egésszel az probléma hogy ez a megtalált sír nem Jézus sírja volt. Ezt később több tudós is bebizonyította. A reakció azonban nem rögtön jött, hanem egy kis idő elteltével, ami elegendő volt ahhoz, hogy sok ember megkérdőjelezze a saját hitét. Sajnos a mai ember sokkal jobban hisz az olyan dolgoknak, amik szenzációnak bizonyulnak és csak rövid ideig tartanak, mert később sokszor kiderül, hogy hamisak voltak, mint az Anyaszentegyház, a Szentírás vagy a Szent Hagyomány szavainak, amelyeknek a szerzők élő tanúi voltak Krisztus halálának és későbbi megjelenéseinek.

De ezek a szomorú példák után térjünk vissza a liturgiához és figyeljünk meg azokat a jeleket, amelyek erősítik bennünk a hitet abban, hogy Jézus valóban feltámadt. A feltámadási  szertartás szinte eljátssza azokat az eseményeket, amelyek Jézus feltámadásánál történtek.

  1. A fény jele.

A szertartás tűzszenteléssel kezdődik. Minek is ez a jele? A húsvéti gyertya, amíg nincs, meggyújtva a halott Krisztust jelképezi. A tűz pedig miután megszenteltünk – A Szentlelket. Ahogyan a szentírásban olvashatjuk: „Az Atya a Jézust a Szentlélek erejében támasztotta fel…” A húsvéti gyertyát a tűztől gyújtottunk meg, vagyis a Krisztus a Szentlélek erejéből támadt fel. A liturgia szinte eljátssza számunkra azt az eseményt, amelynek nem volt emberi tanúja. Tudniillik senki sem látta a feltámadás menetét. És ahogyan a húsvéti gyertya fénye beragyog az egész templomot, úgy ragyogta be Krisztus világossága az egész földet.

  1. Az Isten szavának jele.

A tűzszentelés után következik az exsultet vagyis a húsvéti örömének, amely után következik az igeliturgia, amelynek során az ó- újszövetségből olvasunk fel. Hallhatunk a teremtéstörténetet, amely beszámol arról, hogy minket Isten teremtett, nem pedig csak úgy magunktól lettünk, az Egyiptomból való kivonulást, átkelést a Vörös-tengeren, amely Krisztus megváltó művének az előképe. Ahogyan Isten Egyiptomból a rabszolgaságból kivezette népét, úgy vezet ki Krisztus is bennünket a bűn rabszolgaságából. Az evangéliumban pedig a mi Urunk feltámadásának az elbeszélése hangzik el. Mindezek az olvasmányok az üdvtörténetről szolnak, vagyis azt tárják elénk, hogy Istenüdvözítő terve hogyan valósult meg az emberiség történetében az évszázadok során.

  • A Víz jele.

Az igeliturgia után következik a vízszentelés szertartása. Tudniillik az ősegyházban ezen a napon kereszteltek meg a katekumeneket. Ez több helyen ma is gyakorolja az anyaszentegyház. Ahol pedig ez nincs szokásban ott a keresztségi fogadalmat újítják meg a hívek. A keresztség mindannyiunk számára egy új életnek a kezdése, a keresztségben meghalunk a bűnnek és feltámadunk Krisztussal az örök életre.

  1. A kenyér és a bor jele.

Az egész szertartás arról szol, hogy Jézus feltámadt a halálból és velünk van. Ezt jelképezi a Húsvéti gyertya és feltámadási szobor. De az Eucharisztia Jézus valóságosan van jelen köztünk. Nem csak jelképesen, mint a gyertyában vagy a szoborban, hanem a maga teljes Istenségében és emberségében, a megdicsőült testben. 2 nap gyász után újra felelevenítjük Krisztus megváltó áldozatát. Az Anyaszentegyház azért szorgalmazza azt, hogy a húsvéti időben áldozzunk, mert ebben az időben alapította meg Jézus az Oltáriszentséget. Ez az áldozat váltott meg minket a bűntől és az örök életet ajándékozott nekünk.

Tisztelt Pedagógusok, kedves Diákok láthatjuk, hogy a liturgiába mennyi olyan jel van, ami növeli a mi hitünket. A mi hitünk nem egy olyan személyre irányul, aki valamikor élt és meghalt, a mi hitünk a Szentháromságba vetett hit. Jézus Krisztus feltámadása ugyanis nem csak az Atya, a Szentlélek vagy maga Jézus műve, hanem a teljes Szentháromságé.  Jézus jelen van köztünk és velünk is marad, hiszen ő maga mondja: „Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig”. A feltámadással nem befejeződött valami, hanem új élet kezdődött számunkra, ugyanis nem vagyunk többé a bűn rabszolgái, hanem Isten fogadott fiakká lettünk Jézusban.

Szép és eredményes hetet kívánok! (2016-04-19)

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!

Szeretettel köszöntelek benneteket a mai alkalommal is. Az előző beszédemben felvezettem a témákat, amikről szeretnék az elkövetkezendő néhány alkalommal beszélni, továbbá el is kezdtük az egyiket – Nagycsütörtököt. A mai alkalommal pedig folytatnánk a Nagypéntekkel.

A mai elmélkedésünkben a Nagypéntek szertartásait szeretnék megvilágítani, hogy mélyebben belelássuk a liturgiába és azokba a szimbólumokba, amiket felelevenít előttünk.  De mielőtt belemerülnénk a szertartások gazdag világába, meg kell fontolnunk egy fontos dogmatikai tényt, mégpedig a kővetkezőt: „Saját Fiát sem kímélte az Isten, hanem értünk mindnyájukért kínhalálra adta”. Vajon nem érvényteleníti a saját korábbi kifejezését Jézussal kapcsolatban: „Te vagy az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” E látszólagos kegyetlenség mögött ugyanis az áll, hogy Jézus, mint második Isteni személy nem szorult rá Isten irgalmára, hiszen két egyenrangú, sőt egylényegű személyről van szó, amelyek között végtelen fokú szeretet kapcsolat van: a Szentlélek.  Az ember bűnös volta miatt szorul rá Isten irgalmára, Jézus viszont bűn nélkül való: „Mindenben hasonló lett hozzánk a bűnt kivéve”.

A liturgia elején, nincs kezdőének, nincs köszöntés, hanem az üres tabernákulum előtt leborulunk. Szándékosan a liturgia szót használom, hiszen két nap van az egész évben, amikor az egyház nem mutat be szentmisét a mai – Nagypéntek és Nagyszombat.

A liturgia menete szinte ugyan az, mint a szentmisének ezért sok helyen halottam hogy ezt a szertartást „csonka misnek” is szoktak nevezni. Viszont nem szerepelnek benne azok a lényeges elemek, amelyek a liturgiát szentmisévé teszik. Ezek pedig az Epiklézis – Szentlélek lehívás, consecratio—átváltoztatás, eucharisztikus ima. Az egyház ezzel rá akar mutatni, hogy Jézus meghalt a kereszten. A mai napon Jézus maga mutatja be egyetlen és végérvényes áldozatát az Atyának a mi bűneinkért.  A mi leborulásunk pedig a legmélyebb megalázkodást, a földel, való egységet fejezi ki, amelyet megszentelt Jézus szent Vére. Ebben a gesztusban benne van minden, amit szavakkal nem tudjuk kifejezni. Néhány percig így maradunk, majd pedig a celebráns feláll, és a könyörgéssel folytatja a szertartást. Az igeliturgia a szokásos menetét követi, a Passió felolvasása által felidézzük magunkban azokat a megváltó pillanatokat, amelyeket az Úr Jézus a mi üdvösségünk érdekében tett. Majd pedig a kereszthódolat következik. A keresztet behozzák a Kereszt oltártól. A behozatal alatt 3x hangzik el: „íme, a Szent Keresztfa…” Minden alkalomnál a lepel, amely borítja, a keresztet lejjebb kerül. Amikor pedig az oltárhoz érnek leteszik az oltár előtt, leveszik teljesen a leplet és a hívek körmenetben megérintik, megcsókolják az 5 Szent Sebet, ezzel fejezik ki a hódolatukat a Szent Kereszt előtt.

A kereszt hódolat után következik a szentáldozás liturgiája, amely a Miatyánk elmondásával kezdődik. A Passió kontextusában az Úr imádságának a kérései nagyon mely értelmet nyernek. Nagyon fontos hogy tudatosítsuk magunkban, hogy mi nem az Úr halálának évfordulóját ünnepeljük, mert az évfordulók be vannak zárva a halállal és pusztulással megjelölt ciklikus időbe, ezzel ellenben mi a Feltámadott ünnepeljük, aki halálával legyőzte a halált és saját Isteni életében részesíti az Őbenne hívőket. A szentáldozás után az Eucharistiát visszavisszük őrzési helyére.

Ezek után következik a Szent Sír megnyitása. Sok ember irtózik az ilyen naturalisztikus jelektől, mint a sír. Az egyház ezt azért teszi, hogy még jobban bele éjünk magukat abba a szenvedésbe és kereszthalálba, amit Jézus elszenvedett értünk. De él bennünk a remény, hogy ha hűségesen az Urral végigjárjuk a szenvedés útját az Ő dicsőségének is részesei leszünk, amelynek bizonytéka lesz majd az üres sír.

Szép és eredményes hetet kívánok! (2016-04-12)

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

 

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok! Az elmúlt néhány hétben sok egyházi esemény történt: Nagyhét, Húsvét. Ezek nagyon fontos események az Egyház liturgikus életében. Így arra gondoltam, hogy az elkövetkezendő néhány hétben ezekről beszélnék nektek.

A nagyhéttel kezdeném, azon belül is a nagycsütörtökkel. A nagycsütörtöki szentmisében az utolsó vacsorára emlékezünk, arra a nagy titokra, amelyet az Anyaszentegyház 2000 éve minden szentmisében megjelenít. Jézus földi életének utolsó napját a tanítványoknak szenteli, velük együtt fogyasztja el a húsvéti vacsorát, amelyen szeretetének végső jelét adja nekik saját testét és vérét a kenyér és a bor színe alatt. Ebben a kenyértörésben azonban ne csak a szeretet jelét lássuk, hanem egy életmódot, amelyre Jézus példát add nekünk.  A szentmisében a pap megismétli azokat a szavakat, amelyeket a mi Urunk mondott elárulásának éjszakáján, hogy a kenyér Krisztus Testévé a bor Krisztus Vérévé változzon át, utána pedig a miséző rámutat Krisztus Testére és Vérére: „Íme, hitünk szent titka.” A hívek pedig válaszolnak: „Halálodat hirdetjük Urunk és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.”

 

A szentmise lényegi részét követően kétszer is megismételjük a hit szót. Elgondolkodtunk-e már azon, hogy miért? Hát azért testvéreim, mert minden szentmise hitünk elmélyítését és erősítését kell, hogy szolgálja. Elmélkedjünk ebben a néhány percben arról, hogy miért áll az Eucharisztia az egyház életének a középpontjában és miért fontos az Oltáriszentség a keresztény ember számára? Elsősorban azért, mert az Eucharisztiában Jézus valóságosan van jelen. Az egyház hivatalos tanítása így hangzik: Az Eucharisztia—Jézus Krisztus valóságos teste és vére a kenyér és a bor színe alatt, egységben és osztatlanul. Vagyis ez azt jelenti, hogy Jézus, az Ő ígérete szerint: „Én veletek vagyok minden nap a világ végéig.” Ezt a nekünk tett ígéretet Jézus úgy teljesíti, hogy nem csak tanítása és Lelke által van jelen a világban, hanem valóságosan megjelenik köztünk. Másrészt azért fontos, mert Jézus eledeléül adja nekünk önmagát. Tehát amikor szentáldozáshoz járulunk nem kenyeret eszünk és bort iszunk, hanem magunkhoz vesszük Krisztus Testét és Vérét. Jézus maga mondja: „Az én testem valóban étel és az én vérem valóban ital.”

 

A szentáldozás a legjobban kifejezi azt, hogy mi keresztények egy kenyérből részelünk és így válunk közösségé. Ahol jelen van, az egyház ott a keresztények megünneplik az Eucharisztiát, az Eucharisztia ünneplése pedig építi és megjeleníti az élő egyházat. Ebből nagyon jól látszik az, hogy milyen szoros kapcsolat van az Oltáriszentség és az Egyház között, és mivel mi Krisztus titokzatos testének az egyháznak a tagjai vagyunk, köztünk és az Eucharisztia között egyaránt. Bizonyos szempontból korunk emberének talán könnyebb megérteni, mi az Eucharisztia, mint azt régebbi századokban volt. A mai sietős világban, ételben, könyvben, és más árukban is a sűrítést, a kivonatot, az esszenciát keressük. Az ezeroldalas regényt kétórás filmben akarjuk átélni, tíz narancs vitamintartalmát egyetlen tablettában vesszük be, a napi híreket az újságcikkek elolvasása helyett az alcímekből próbáljuk kiszűrni, és sok emberrohanó életmódjában napi alvásszükségletét is, ha lehetne, legszívesebben valami sűrített, rövidített pihenési móddal elégítené ki. Az Eucharisztia Isten életének és szeretetének, úgy ahogy az Jézus életében megnyilvánult, legnagyobb fokú sűrítése.

 

Minél tökéletesebb egy létező, annál egyszerűbb a léte. Mozart legnagyobb zenealkotásai  megtévesztően egyszerű dallamokra épülnek. A világokat semmiből létrehozó hatalmas Isten léte és szeretete olyan egyszerű, hogy egy szegény názáreti ács személyében tökéletesen ki tudta magát fejezni, láthatóvá tudott válni. És ennek a názáreti ácsnak, az Istennek és embertársainak adottsága, egész élete olyan egyértelműen egyszerű, hogy egyetlen szem szőlő cseppnyi nedvébe, egy kis darab kenyérbe belefér, nem akármilyen anyagban akar jelen lenni közöttünk, hanem ételként, italként azért, hogy megegyük, megigyuk, magunkba fogadjuk, s így teljesen átjárjon bennünket jelenlétével, egészen egy· legyen velünk. Nincs szorosabb egység, nagyobb fokú egyesülés, mint ami az étel és annak elfogyasztója között jön létre: az étel, amit megeszünk, felszívódik és saját sejtjeinkké, mi magunkká alakul át. Minden komplikációtól, minden csűrés-csavarástól és körülírástói, minden feltételekhez kötöttségtől mentes tiszta szeretet. A cseppnyi bor, darabka kenyér Jézus és így Isten életének egész teljességét tartalmazza. Az emberi élet során az egyes órák súlya nem egyforma.

 

Vannak súlyosabb és vannak könnyebb óráink. Míg életünk legtöbb munkás napja nyomtalanul múlik el, vannak percek, amelyek hosszú évek munkáját, örömét, bánatát sűrítik magukba. A diploma átvételének a pillanatában a végzős egyetemista tanulmányi éveinek minden kínja és gürcölése, az éveken át tartó szellemi gyarapodás és növekedés öröme, a megértésnek és az összefüggések meglátásának boldogító élménye, a teremtő és alkotó munka eksztázisa egyetlen percbe sűrítve mind jelen van. Egy ifjú pár házassági ígéretében, a papszentelésben, egy szerzetesi örökfogadalomban ott van az egész jövő élet ígérete, s egy egész élet minden sikere és csalódása,

hűsége és szolgálata, sőt, valamiképp jelen van minden egyes ember is, akit az illető élete során jelenlétével valaha is megérint. Ilyen óra volt az utolsó vacsora is. Jézusnak ebben a kijelentésében, “Vegyétek, ez az én testem”, “Ez az én véremnek kelyhe”, benne van az egész élete betlehemi születése pillanatától kezdve, a názáreti rejtett életen és a fáradságos tanító éveken át egészen a vacsorát követő agóniáig, szenvedésig, halálig, és azon túl a feltámadásig és megdicsőülésig. A falat ételben, kortynyi italban Jézus egész életét az övéinek adja úgy, hogy magának semmit sem tart vissza. Ugyanaz az önátadás nyilvánul meg Teste és Vére adásában, amely másnap a kereszten bekövetkező halálában lesz teljessé. S a parancsban, “Ezt tegyétek az én emlékezetemre”, minden korok minden Krisztus-követőjének odaajándékozza magát. Amint a parányi magban valamiképp már benne van az egész hatalmas fa, úgy van jelen a piciny Ostyában a teljes Krisztus, Jézus életének minden eseménye, s a Jézusban megtestesült Isten végtelen, szentháromságos élete. S ahogy a világszerte naponta ünnepelt sok ezer szentmisén milliók veszik ezt a Kenyeret, úgy kezdi élni tovább Jézus naponta milliókban saját isteni életét itt a földön. Ezt ajándékozta nekünk Jézus, amikor vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és tanítványainak adta. Az Oltáriszentség olyan lényeges tartozéka a keresztény életnek, hogy azt el sem lehet gondolni nélküle.

 

Az utolsó vacsora még egy nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmünket, tudniillik arra hogy a Krisztustól tanult szeretetet tovább kell adni embertársainknak. Az utolsó vacsorán a mi Urunk ezeket a szavakat mondta: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Nem lenne helytálló, ha ez a kifejezés csupán az átváltoztatásra vonatkozna, hiszen az átváltoztatást követően Jézus szétosztotta tanítványainak saját testét és vérét. Vagyis az átváltoztatás cselekedetét az odaadás követte. Ebben is követnünk kell Mesterünket. Vagyis itt arról van szó, hogy miután a szentáldozásban megtapasztaltunk Jézus szeretetét azt tovább kell sugároznunk a környezetünkre.

 

Sok sikert kívánok ehhez! (2016. 04. 05)

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!

Szeretettel köszöntelek Benneteket a mai alkalommal is. Szinte megszokottá vált az, hogy ilyenkor általában a vasárnapi evangéliumról szoktam beszélni. Az evangéliumi részletek ugyanis úgy vannak megszerkesztve, hogy három év alatt végig olvassuk mind a négyet. Három évre tagozódik ez a felosztás A B és C. Minden évben más és más szerzőtől haljuk az örömhírt: Mátétól, Márktól és Lukácstól. János evangéliumát pedig az ünnepnapokon szoktuk felolvasni.

Az mögöttünk álló vasárnapi evangéliuma Jézus színeváltozásáról szólt. Jézus kiválasztott három apostolt és felment velük a hegyre imádkozni. Amíg Jézus imádkozott ruhája ragyogni kezdett. Évszázadok óta az Egyház nagyböjt II. vasárnapján felolvassa a színeváltozás jelenetét az evangéliumból. Nem véletlenül teszi ezt, akármennyire furcsának tűnik is, hogy amikor a szenvedő Krisztusra emlékezünk, felragyog a színeváltozás jelenete.

Miért is van is ez így? Az előző vasárnapon Jézust egy nagyon is emberi oldaláról láttuk, amikor a sátántól kísértést szenvedett. Ezzel azt hangsúlyozzuk, hogy Jézus Krisztus igenis valóságos ember volt, mert éppoly valóságosan elszenvedte a kísértéseket, az emberi lét szükségszerű velejáróját, mint mi. Az imént idézett részletben pedig azt láthatjuk meg, hogy ez a Jézus nevű ember nem csak ember, hanem maga az Isten – amikor felragyog egy villanásra isteni dicsősége kiválasztott apostolai előtt.

Ha kissé visszaemlékszünk az Ószövetségre és azon belül Mózesre, eszünkbe juthat, hogy valami hasonló történt ott is, azzal a kivétellel, hogy Mózes nem volt Isten. Mózes szintén felment egy hegyre, a Sinai hegyre azért, hogy átvegye a két kőtáblát, amelyekre Isten belevéste a Tízparancsolatot. Mózes azonban nem láthatja Isten arcát. Amikor azt kérte Istentől, hogy hadd láthassa meg dicsőségét, a válasz ez volt: „Megteszem, hogy elvonul előtted egész fényességem, és kimondom előtted a Jahve nevet. De arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. Ha majd elvonul előtted dicsőségem, a szikla mélyedésébe teszlek és kezemmel befödlek, amíg elvonulok előtted. Ha visszavonom a kezemet, hátulról látni fogsz, arcomat azonban nem láthatod.” Ebből alakult ki az a meggyőződés az ószövetség emberében, hogy aki meglátja Isten arcát, annak meg kell halnia.

Jézus színeváltozása hasonlít az ószövetségihez, de korántsem ilyen látványos, félelmetes. Jézus arca is sugárzik, de ez más, mint a Mózesé. Mózes csak Isten fényét sugározta, mint a Hold a nap fényét. Jézus arcának sugárzása azonban a sajátja, az Istené, mint a nap fénye. Az apostolok pedig boldogok – nem félnek, mint az ószövetség embere, amely az istenlátás halálától tart.

Mialatt Jézus ruhája ragyogott két emberrel beszélgetett Mózessel és Illéssel arról, hogy mit kell Jézusnak elszenvednie Jeruzsálemben. A dicsőség mellett eljön a szenvedésnek a gondolata. Ebben a történetében rábukkanunk a nagy igazságra: áldozatok nélkül nincs üdvösség. A legtöbben vonakodunk tőle. Alig vagyunk képesek felfogni, hogy az élet velejárója a szenvedés, és csak ezáltal nyerhető el a testi, lelki és örök üdvösség. Többen nem értik, hogy ez alól még az Isten Fia sem kivétel. Ezért menekülnek az élet szenvedésekkel teli valóságától és azt hiszik, hogy az élet apró-cseprő örömeivel száműzhetik az élet keresztjét. Elfelejtik, hogy a futó örömök múlandók. Nem tehetők maradandóvá. Fontos megjegyezni, hogy nem az örömök teljes mértékű elutasításáról beszélek, mert nagyon fontosak az ember életében. Inkább egy kérdés akar lenni ez: az örömöknek élek, vagy inkább használom őket normális keretek között azért, hogy a másikat és magamat is boldoggá tegyem? Érdemes erre a kérdésre őszintén és csak önmagunknak választ adni.

 

Szép és eredményes hetet kívánok! (2016-02-23)

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!

Hamvazószerdával elkezdtük a nagyböjti negyven napot. De mi ez a nagyböjt? Sokakban elég sok sztereotípia él ezzel az időszakkal kapcsolatban. Ezek pedig általában nem teljes mértékben felelnek meg a valóságnak. Nézzük meg tehát, hogy mit mond erről az egyház, mi a hivatalos tanítás. A nagyböjt a keresztények számára a bűnbánati időszak, amely alkalmat ad arra, hogy méltóképpen felkészülhessenek a húsvét megünneplésére.

A nagyböjti időszak kezdete mindig szerdára esik, ez a Hamvazószerda. A hamvazószerda abból az ősi hagyományból ered, hogy a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. Ennek emlékét a mai napig őrzi a szertartás: az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap ezen a napon, és nagyböjt első vasárnapján keresztet rajzol a hívek homlokára, annak emlékére, hogy porból vagyunk és porrá leszünk. A hamu egyszerre jelképezi tehát az elmúlást és a megtisztulást.

A vasárnapokat az egyház nem számítja böjti napnak, ezért a VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, így hamvazószerdától húsvét vasárnapig a böjti napok száma éppen negyvenet tesz ki. A böjt vallásos gyakorlata a figyelem középpontjába állítja a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés fontosságát. Nagyböjtben a keresztények különös figyelmet fordítanak a szegények megsegítésére is.

Az egyház hamvazószerdára és nagypéntekre rendel szigorú böjtöt: a 18 és 60 év közötti híveknek csak háromszor lehet étkezniük és egyszer jóllakniuk. Ezen a két napon és nagyböjt többi péntekén 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.

Ez tehát Anyaszentegyházunk hivatalos tanítása, ami most is érvényben van. De hiába határozza el az ember a jót és a szépet mindig van valaki, aki minden erejével és igyekezetével meg akarja hiúsítani ezt az elhatározásunkat. Ez nem volt másképpen Jézus esetében sem. A vasárnapi evangéliumban Jézus megkísértésének a történetét halhattuk. Nála nem is egyszer, hanem háromszor is próbálkozott a Sátán, mégpedig az élet három különböző, de alapvető területén: a birtoklás és tobzódás, a hatalom és dicsőség, a szolgálatkészség és az önkiszolgáltatás mezején. A felsorolt fogalompárosok között nagyon keskeny a határ, és nagyon nehéz megtalálni azt az arany közepet, amely egyensúlyban tartja ezeket.

A dőzsölés, a hatalom és a mások által való önkiszolgáltatás az ember legősibb kísértései közé tartozik. Ez Ősszüleink megkísértésének történetétől napjainkig megfigyelhető, még akkor is, ha a kísértő napjainkban nem jelentkezik olyan rámenős szemtelenséggel, mint ahogyan az a bibliai történetekből kitűnik. A kísértő ma ennél ravaszabban és kitanultabban közeledik áldozatai felé. Tetszetős szólamokat emleget. Úgymond jogunk van az önkibontakozáshoz, az önkifejlődéshez, az önmegvalósításhoz; származásunk, képzettségünk és címünk „feljogosít” a megbecsülésre; társadalmi pozíciónk, vastag pénztárcánk jogot teremt arra, hogy kiszolgáltassuk magunkat másokkal! Úgy gondolom, nem kell nagyon ecsetelni, hogy ez nem így van. Nem attól vagyunk értékesek, hogy mik vagyunk, vagy mink van, hanem attól hogy kik vagyunk.

Rögtön fel merül egy következő kérdés: miért engedi meg Isten a kísértéseket? A kérdés jogos. Íme, a válasz rá: hitünk kísértések közepette edződik és Isten senkire sem erőszakolja országát. Isten országába meghívást kaptunk és nem beidézést. Isten meghívóját bárki szabadon visszautasíthatja vagy elfogadhatja. Országa szabad és önkéntes polgárok lakhelye. Ez nem is lehet másként.

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok! Remélem sikerült picit felvillantani a Nagyböjti időszak néhány fontos jellemzőjét, illetve azt is miért van annyi kísértés az életünkben. Csakis szabadon mehetünk be Isten Országába. Ezt ne felejtsük…

Szép és eredményes hetet kívánok! (2016-02-16)

Dicsértessék a Jézus Krisztus.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!

Szeretettel köszöntelek benneteket a mai napon. Lassan véget ér a farsang és elkezdődik a nagyböjt, amikor sokan úgy gondolnak állandóan böjtölni és szomorkodni kell. Holott ez nem igaz. A vasárnapi evangéliumban a csodálatos hallfogásról hallunk és azokról az emberekről, apostolokról, akiket Jézus a maga követésére hív.

Jézus azt akarja, hogy radikálisan kövessük őt, ne csak félig-meddig, egyszer igent mondva, máskor nemet. Ha valaki Istenért és az Ő országáért kezd el élni, nem fordulhat vissza, hogy ismét magához vegye azt, amit már otthagyott; nem élhet úgy, mint korábban.

De mit is jelent ez a radikális krisztuskövetés? Nagyon sokat gondolkoztam ezen, nem csak most, amikor készültem erre a beszédre, hanem már régebb óta foglalkoztat ez a téma. Csak néhány dolgot szeretnék felsorolni, amit én fontosnak tartok ezzel kapcsolatban:

  1. A krisztuskövetést nem lehet megélni csak a régi szokások megtartásával, mondván mert így volt mindig is. Akkor hogyan beszélünk új evangelizációról, amit Anyaszentegyházunk annyira hangoztatja? Hogyan fogom tudni új módón hirdetni az evangéliumot, ha itt nem tanulom meg, ha nem látom. Ez a látás pedig a mindennapokban történik meg. Ahogyan élünk. Hiszen az életünkkel már megvalósítjuk az evangelizált, pozitív vagy negatív irányba, köztes, semleges megoldás nincs.
  2. A megszokásokból sem lehet megélni krisztuskövetést, amikor csak azért érzem biztonságban magam, mert azt teszem, amit megszoktam, vagy azért mert van mögöttem egy magasabb rangú ember, akinek a tekintélye mögé elbújhatok. Egyszer eljön az az idő amikor egyedül kell majd meghozni a döntéseket, és fel is kell vállalni érte a felelőséget. Mi lesz akkor?  Itt az iskolában a tanárok mutathatnak irányokat, számon kérhetik a szabályok betartását, de nem jelentik a végső és egyetlen normát arra nézve, hogy most hogyan éljek, és mi tegyek. Ha nem tanulok meg gondolkozni, semmit sem ér az iskola. Én alakítom a magam életét. nem más. Ők a jót akarnak nekem és arra próbálnak ránevelni, feltéve hogy én is akarom.
  3. Parancsok és szabályok betartása dicséretre méltó, és néha kemény küzdelemmel jár, de nem elégséges.
  4. A Krisztusról való tudás hasznos és szükséges is, de a tudás még nem krisztuskövetés. Ezzel kapcsolatban mindig visszacsengnek a fülembe a lelki vezetőm szavai, amit nagyon sokszor elmondott nekem: „Előbb jó ember, majd jó keresztény és majd csak utána jó pap, fordított sorrendben nem megy.” Mit érek azzal, hogy 5-ös átlagom van, de ha szolnak hozzám nem tudok normálisan válaszolni. Nincs olyan ember a világon, aki tudna mindent. Aki azt mondja, hogy tud mindent, az hazudik.

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok! Krisztus hív bennünket, minden egyes nap az ő radikális követésére. Minden embernek mást jelent ez, és nem is baj, hiszem nem ugyan arra hív bennünket Jézus. De egy dolog nagyon fontos, ami mindenkiben meg kell legyen, az a józanság. Szabatos fordítással élve: próbálok normális lenni a másikhoz. Nem osztom neki az észt akár kell, akár nem. Főleg olyankor nem, amikor ő próbálja jobbá, szebbé, barátságosabbá tenni valamit. Talán ez is lehetne egy nagyböjtnek a programja, ami biztos vagyok abban, hogy sokkal nehezebb, mint a „nem enni húst pénteken” megszokott programja.

 

Sok sikert kívánok a nagyböjthöz és azokhoz a feladatokhoz, amiket elterveztük. (2016-02-09)

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!

Szeretettel köszöntelek Benneteket egy újabb hét kezdetén. Belegondoltunk e már abba, hogy mit is jelent ez a szó, hogy szeretett? Szeretem ezt, szeretem az, szeretettel köszöntök, és még lehetne sorolni. Talán nincs is még egy olyan szavunk vagy kifejezésünk, ami ennyire elcsépelt lenne. Pedig a szeretet szónak sokkal mélyebb jelentősége van. Amikor egy dolgot értelmezni akarunk mindig az a módszer, hogy megvizsgálom mit jelent tudományos szempontból. Tehát ha beírjuk a keresőbe ezt a szót, akkor a Wikipédia a következő meghatározást hozza: A “szeretet” szókülönböző érzelmeket, állapotokat, magatartásformát mutathat a személyek közötti vonzalomtól (“szeretem a páromat”), az étkezés öröméig (“szeretem a májas hurkát”). Utalhat erős kötődést jelölő érzelemre, és személyes vonzódásra. Erényt is mutathat, ami az emberi kedvességet, együttérzést és vonzódást tükrözi — “mások javára történő önzetlen, hűséges és jóindulatú törődést”

Miért beszélek a szeretetről? Azért mert ha valaki volt vasárnap a templomban – bízom abban, hogy igen – akkor halhatta, hogy a szentleckében pont a szeretetről volt szó. Szent Pál apostol híres Szeretet himnuszát hallottuk. A Szeretet Himnusza három részre bontható. Az első részben arról van szó, hogy szeretet nélkül az ember semmi. Más szóval a szeretet a valami, a szeretet a minden, s enélkül minden más csak semmi. Ha az ember szépen tud beszélni, nagy hite van, sőt minden vagyonát a szegényekkel “éteti fel”, de szeretet nincs benne, az ember semmi. Nyilvánvaló, ha ez a nagydolog is (hogy valaki mindenét másnak adja) semmi (ha nem szeretetből teszi), akkor az ennél kisebb dolgok pláne értéktelenek, ha szeretet nélkül teszi az ember.

A második szakaszban arról van szó, hogy milyen az igazi szeretet. Ennek felsorolásából látjuk, hogy a szeretet mindig igazságos, és a másik emberért cselekvő, tevékeny szeretet. Enélkül nem beszélhetünk szeretetről, a szeretet ugyanis nem érzelem, hanem életforma.  Végül a gondolatsor azzal zárul, hogy a szeretetnek nincs felső határa: soha el nem fogy. A valódi szeretet nem is fogyhat el, hiszen nem függ semmitől, csakis saját magától. Az embernek szüksége van a szeretetre: legmélyebb, legbensőbb vágyunk a szeretni és szeretve lenni. Ha ez nem valósul meg valaki életében, lélekben halott lesz. Fizikai értelemben ugyan élni fog, de csak vegetál igazából. Ez is mutatja azt, hogy az ember Isten képmása és hasonlatossága, hiszen Isten maga a szeretett.

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok! A szeretet nem egy érzelem csupán, hanem egy életforma, amit ha valóban annak igazi tartalma szerint éljük, akkor boldogok leszünk és ezzel másokat is boldoggá tudjuk tenni. Szent Ágoston azt mondja: Szeress és tégy, amit akarsz! Aki szeret, az valóban azt tehet, amit akar. Miért? Mert a szeretet mindig CSAK JÓT fog tenni a másiknak. Akarjunk mi is jót tenni a másiknak, szeretni a másikat.

Szép és eredményes hetet kívánok! (2016-02-02)

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!

 

Szeretettel köszöntelek Benneteket egy újabb hétnek majdnem a kezdetén. Érdekes egyébként az hogyan állunk hozzá a dolgainkhoz illetve az életünkhöz. Lehet úgyis, hogy van egy kötelesség, amit MEG KELL tenni, vagy van egy tevékenység, amit megteszem, mert ÉN AKAROM, illetve úgyis hogy elfogadok mindent, ami van és SZÍVBŐL TESZEM MEG, mert örömöm telik benne.

Biztos mindannyian láttatok az Oblivion (Feledés) című filmet. Egy érdekes mondat hangzik el Vika ajkáról elég sokszor: „Egy újabb nap a paradicsomban”. Ezt is sokféleképpen lehet értelmezni és hozzáállni. Egy fontos dolog van, azonban amit szerintem mindig szemünk előtt kell tartani – az ŐSZINTESSÉG! Először is önmagunkkal szemben, utána pedig a másik emberrel szemben. Lehet, hogy furcsa, de higgyétek, el vannak olyan emberek, akik még önmagukkal szemben sem őszinték, vagyis ámítják önmagukat. Az ilyen ember nem valószínű, hogy őszinte lesz a másikkal, mivel önmagával sem tud az lenni. Továbbá az is igaz hogy az őszintésséget vagy nevezhetjük bizalomnak – ki kell érdemelni.

Ha beírjuk a keresőben azt a szót, hogy ŐSZINTESSÉG a következő meghatározást találunk: Az őszinteség az igazsággal, mint értékkel összefüggő, azzal összhangban álló, cselekvésben és kommunikációban kifejezésre kerülő emberi tulajdonság. Ide sorolható minden, ennek a feltételnek megfelelő emberi megnyilvánulás – a hallgatás épp úgy, mint a beszéd. Egyszerűen megfogalmazva az őszinteség annyit tesz, hogy mindent úgy adunk elő, ahogyan azt valóban hisszük is. Saját vágyaink, indítékaink és belső valóságunk önmagunkkal szembeni őszinte elismerése éppúgy ide tartozik, ahogy a másokkal szemben tanúsított őszinteség is. Bele lehet menni ennek a fogalomnak a filozófiájába is, de talán ezt most nem teszem meg. Ha valakit komolyabban érdekel, utána fog nézni úgyis.

Én inkább arról az őszintésségről szeretnék beszélni, ami a mindennapi életünkben, jelentkezik, hiszen „minden barátság alapja az őszinteség. (…) Két ember között mindig ott kezdődik, hogy egymásra bízzák a titkaikat”.—mondja Rejtő Jenő. És mennyire igaz ez a mondás. Az őszintésség nem azt jelenti, hogy elmondunk mindenkinek mindent, mert ez lehetetlenség. Szükség van titoktartásra, különben nem működne szinte semmi sem a világban. Az őszintésség azt jelenti nincs hátsó szándékom, nem akarok hasznot húzni a másikból, nem vagyok kétszínű vele, azért vagyok vele, azért a barátom mert jó mindkettőnknek.

Az őszintétlenség sokféle formát ölthet magára: megnyilvánulhat abban, hogy hazudunk önmagunknak és embertársainknak, vagy abban is, hogy önös érdekből törekszünk a gazdagságra, és a hatalomra, de ennek mindig az önbecsülésünkkel fizetjük meg az árát. A „rossz” embereknek nem is kell pokolra jutniuk, hiszen már eleve a pokolban vannak, ezért viselkednek ilyen „rosszul”.

Ha megszegjük a magasabb rendű törvényeket, akkor senki nem fog minket megbüntetni, a tettünk maga a büntetés, és olyan finom erőket hozunk működésbe általa, amelyek természetes következményeit éppúgy nem kerülhetjük el, ahogy a gravitáció ereje elől sem menekülhetünk. kioktatni akartam, és minden valószínűség szerint mindannyian így vagytok ezekkel a dolgokkal. A célom az, hogy az életünk minél szebb és jobb legyen. Ennek pedig elég sok feltétele van… az egyik fontos összetevője az őszintésség. Próbáljuk ki… nem fogjuk megbánni.

Szép és eredményes hetet kívánok!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

 

Mezőkövesd, 2016. január 19.

 

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!

 

Szeretettel köszöntelek benneteket az Új Esztendőben! Remélem mindenki kipihente magát és megújult erővel tud neki vágni a második félévnek. Egy elég hosszú és ünnepekkel teli időszak van mögöttünk. A karácsonyi ünnepkör ugyanis elég sok ünnepet illetve viszonylag hosszú időszakot foglal magában: kezdve december 24-ei éjféli misétől egészen Vízkereszt ünnepét követő vasárnappal, ami egyben az Évközi idő kezdete is. A mai alkalommal azonban nem ezekről szeretnék beszélni, mert gondolom egyszer legalább mindenki megfordult a szentmisén és hallott ezekről.

Inkább az aktuális ünnepről szeretnék beszélni, ami a mögöttünk lévő vasárnapon volt – Urunk Megkeresztelkedése. Először tekintsünk vissza és nézzük meg hogyan alakult ki ez az ünnep. Közvetlenül nyilvános tanításának megkezdése előtt, Jézus a Jordán folyónál keresztelő Jánoshoz ment, aki Őt megkeresztelte. Keresztelésekor megnyilatkozott a Szentháromság: az Atya szózata hallatszott az égből, a Fiú a Jordánban testileg volt jelen, a Szentlélek pedig galamb képében szállt alá a megnyílt egekből. Innen ered az ünnep görög neve: Theofánia.

A keleti egyház ezen a napon Jézus megkeresztelkedését állította előtérbe a kánai menyegzővel együtt. Keleten nagy vízszentelést tartottak ezen a napon és kereszteltek. Urunk Megkeresztelkedéséről és a kánai menyegzőről csak a zsolozsmában emlékezik meg ezen a napon a nyugati egyház. Vízkereszt utáni vasárnapon Jézus megkeresztelkedésének ünneplésével fejeződik be a karácsonyi idő. Nyilván tudjuk, hogy a János féle keresztség nem a mai értelemben vett keresztség, mert az a bűnbánat keresztsége volt. A Jézus Krisztus által alapított keresztség viszont szentség, aminek hatásai is van a mi lelkünkre. A keresztség gyümölcse vagy a keresztségi kegyelem gazdag valóság, amelyben benne van: 1) az áteredő bűn és minden személyes bűn bocsánata; 2) újéletre születés, ami által: a) az ember az Atya fogadott fia, b) Krisztus tagja és c) a Szentlélek temploma lesz. Ugyanezen tény által a megkeresztelt 3) beletestesül az Egyházba, Krisztus testébe és 4) Krisztus papságának részesévé válik.

A keresztség szentségének két összetevője fontos elemének meg kell valósulni ahhoz, hogy valóban, létrejöjjön a szentség. Ez a két összetevő az anyag és a forma. Távolabbi anyag: A természetes víz, folyó állapotban. Közelebbi anyag: a keresztvíz alkalmazása: alámerítés, leöntés, meghintés. A forma pedig: A Szentháromság hívása és a keresztelő cselekmény megnevezése: „N. én, megkeresztellek téged az Atya †, és a Fiú és a Szentlélek nevében”. Ha valamelyik összetevője hiányzik, a szentség nem jön létre.

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok! Kiváló alkalom ez arra, hogy eszünkbe jusson a saját keresztségünk, amiről ha kisgyerekként történt nem igen van tapasztalatunk. Minden bizonnyal azonban láttunk már keresztelést, valami hasonló lehetett a miénk is. Legyünk hálásak azért, hogy Isten bennünket is gyermekévé fogadott, és éljünk úgy, hogy rólunk is elmondhassa, ahogy elmondta az Ő Fiáról, Jézus Krisztusról: íme, az én szeretett gyermekem, akiben kedvem telik, hiszen Krisztusban mindannyian testvérek vagyunk.

Szép és eredményes hetet kívánok!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Mezőkövesd, 2016. január 12.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!

 

Az előző alkalommal a Mindenszentek Ünnepéről beszéltem, és mondtam, hogy a következő alkalommal a Halottak Napjáról lesz majd szó. A két napot ugyanis nem szabad összemosni. Lássuk tehát mit is jelent a Halottak Napja. Ha rákeresünk az interneten erre az ünnepre akkor a meghatározást fedezhetjük fel: A halottak napja (latinul Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum) keresztény ünnep az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért. A katolikusok november 2-án tartják, ekkléziológiailag a “szenvedő egyház” (ecclesia patiens) ünnepe, a Mindenszentek november 1-i főünnepét követő ünnepnap, amikor a »küzdő egyház« (ecclesia militans) a »szenvedő egyházról« (ecclesia patiens) emlékezik meg. Nagyon tömören van megfogalmazva. Minden egyes részlet benne van. Vagyis arról van szó, hogy mi, akik a földön élünk a „küzdő egyház” imádkozunk azokért a szeretteinkért, akik már meghaltak, de még a tisztulás állapotában vannak „a szenvedő egyház”. Azért vannak a tisztulás állapotában, mert még vannak olyan foltok a lelkünkön, amiket le kell mosni ahhoz, hogy teljes mértékben tudják befogadni és évezni a mennyországot annak minden tökéletességével és örömével.

Egyébként erre nem Istennek van szüksége, hanem magának az embernek. Egyébként olyan lenne, ez mintha valaki elmenne egy lakodalomba ahol minden öltönyben és szép ruhában van, rajtunk pedig egy szakadt melegítő lenne. Mindenki kinézne minket és szerintem senki sem állna szóba. Nos tehát azért hogy ez ne forduljon, elő le kell vetnünk ezt a koszos melegítőt és fel kell vennünk a frakkot. Ez történik igazából a tisztulás állapotában. A középkorban a mennyországot, a poklot és így a purgatóriumot is fizikai helynek képzelték el. Manapság azonban már nem tartják ezt az elméletet a teológusok. A Szentírás és a tradíció alapján azt tanítjuk, hogy ezek nem helyek, hanem eszkatológikus állapotok. Szent II. János Pál pápa az egyik általános kihallgatáson ezt kifejezetten meg is erősítette: „a purgatórium kifejezés nem helyet jelöl, hanem „a lét egy állapotát”. Olyan elképzelés is volt a teológiában miszerint a tisztítóhelyet majdnem a pokollal hozták összefüggésbe. Eszerint a tűz jelen volt a purgatóriumban és ez tisztította meg a lelkeket. Ebből jön a tisztítótűz fogalmunk is.

Felmerülhet bennünk az a kérdés is, mégpedig jogosan: vajon mennyi ideig és hol kell megtisztítani illetve levetni a koszos ruhánkat? A helyről már elmondtuk azt, hogy nem is hely igazából, hanem állapot. Az idővel kapcsolatban pedig annyi biztos – a túlvilági létezésünk, esetében nem lehet földi idő kategóriáról beszélni. Éppen ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, amikor a tisztítótűzről, akár mint helyről, akár mint folyamatról beszélünk. Ha a földi perspektívából nézzük, akkor ez egy folyamat, ha viszont az örökkévalóság időtlenségéből, akkor mindent magába foglaló egyidejűségről. Ugyanis amikor az ember meghal, kilép az idő és tér dimenzióiból, és így ami az ember szempontjából az idő – vagyis az események egymásutánisága – az „odaát” már nem lehet az. Nem tudjuk meghatározni „az ember tisztulásának az idejét”, egy dolog azonban biztos – nem örökké tartó folyamatról van szó. Nos tehát láthattuk, hogy mennyire nagy a különbség a két ünnep között. Ezért mondtam az elején azt, hogy nem szabad és nem is kell összemosni a kettőt, mert teljesen más dolgokról van szó!

 

Szép és eredményes hetet kívánok!

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

  1. november 17.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!

Már a második napja itt ülünk újra az iskolapadban. Egy hosszabb szünet van mögöttünk, ami elvileg arra szolgált, hogy feltöltődjünk és kikapcsolódjunk az iskolától. Nem véletlenül találták ki a szünetet. Ugyanis, ha minden mindig ugyanaz lenne, teljesen monoton, akkor előbb utóbb az ember lélekben meghalna. Szükségünk van változatosságra azért, hogy mindig újult erőkkel tudjunk neki látni az épp aktuális feladatainknak.

Gondolom, szinte mindenki a szünet alatt kiment a temetőben, elhunyt szerettei sírjához. Érdekes módon ilyenkor még az ateista ember is kimegy a temetőbe, pedig ha valóban hűséges lenne a nézeteihez és elveihez értelmetlen dolog. Hiszen minek kell virágot vinni egy földkupachoz? Mert ha belegondolunk szerintük nincs Isten, és ha nincs akkor nincs örök élet sem. De a virág az életet jelképezi. Láthatjuk, hogy valójában igazi ateista aligha van, aki valóban hűségesen követné az ateizmus elveit.

Két ünnep is volt a szünet ideje alatt: pontosabban egy a szünet alatt egy pedig tegnap. Ma a vasárnapra eső ünnepről szeretnék röviden beszélni. A következő alkalommal pedig a Halottak Napjáról, mert nem akarom és nem is szabad összemosni a kettőt.  Vasárnap tehát, november elsején Anyaszentegyházunk a Mindenszentek ünnepét üli. Ez ünnep kezdetei a 4. századba nyúlnak. Szent Efrém szíriai egyházatya (+373 körül) és Aranyszájú Szent János (+407) már tud Mindenszentek ünnepéről, melyet május 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnap ültek meg: e vasárnap neve a görög Egyházban ma is Szentek Vasárnapja. Nyugaton 609-ben tűnik föl először ez az ünnep, mikor május 13-án a „Szűz Mária, Vértanúk Boldogasszonya és minden vértanúk” tiszteletére avatják föl a római Pantheont. Nemcsak vértanúkat, hanem valóban minden szentet november 1-én Ír honban és Angliában kezdtek ünnepelni, a 700-as években, és ez az ünnep hamarosan általános lett.

Mindenszentek ünnepét üljük. Olyan korban, amikor a szentekről a legkülönfélébb és legfurcsább vélemények terjengnek. A „szentek” szó hallatára többen rendkívüli erőkkel megáldott, különleges lényekre, amolyan varázslókra és csodatevőkre, valamiféle szupersztárokra vagy éppen templomokban porosodó gipszfigurákra gondolnak. Mások a vallásos körökben otthonosan mozgó jámbor nénikre és bácsikra, fekete ruhába bújtatott apácákra, vagy aggszüzekre, esetleg jóságos és jámbor templomba járókra gondolnak, ha szentekről beszélnek. Ismét mások viszont azt hangoztatják, hogy a szentek Istenhez közel álló emberek, mint pl. Assisi Szent Ferenc és Árpád-házi Szent Erzsébet.

Mindenszentek ünnepének témája nem a poros gipszfigurák, sem a fekete ruhába öltözött jámborok, még csak a világhírű egyházi hősök vagy nagyok sem. Ezen az ünnepen a mindennapi járókelőkre, talán éppen elhunyt rokonainkra, barátainkra és ismerőseinkre, egyszerűen közönséges és halandó embertársainkra emlékezünk, akik már célba értek, és értelmes, szép és keresztény életük után megtapasztalták Isten ígéreteinek beteljesedését: az ő közelségének gyönyörűségét. A hozzánk hasonló eleven emberekre emlékezünk, az édesapákra és az édesanyákra, az öregekre és a fiatalokra, mindazokra, akik elfogadták Krisztust és életük folyamán igyekeztek megvalósítani szándékait, szabad utat biztosítottak üdvözítő akaratának, igézetének és ígéreteinek bűvkörében éltek.

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok! A szent és hívő nem elérhetetlenül nagy teljesítményekre kárhoztatott ember. A szentek normális emberek, akik nagyon jól tudják, hogy a bor jobban ízlik, mint a víz. Olykor megfáradt és csalódott, szomorú, ingerlékeny és fennhéjázó emberek, de mindezt beismerték: beismerték hibáikat és Krisztus mellett döntöttek. Akarjunk követni Őket, hisz nekünk is megvan minden esélyünk arra, hogy szentek legyünk mi is!

Szép és eredményes hetet kívánok!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

 

Mezőkövesd, 2015. november 3.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!

Lassan indul a visszaszámlálás, a pihenés idejéig. Már nincs is teljes hét és itt a hosszú hétvége, illetve az utána következő „pihengetős” hét. De előtte még azért dolgozni kell. De ne felejtsük el, hogy mindig csak saját magunknak tanulunk nem pedig valakinek. Saját magunk érdekeit szolgáljuk azzal, ha megtesszük azt, amit kérnek tőlünk a tanárok. Mert biztos vagyok abban, hogy ők nem akarnak nekünk rosszat. De nyilván, mint minden érték ebben az életben ez áldozatokkal jár. Az, amihez nem kell munka és áldozat nem biztos, hogy tudjuk megfelelően értékelni.

A vasárnapi evangélium elénk tárja a kéréseket, mint helyes és járható utat abban az esetben, ha valóban helyesek. Ezt olvashatjuk: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben!”

Gyerekkorunk meséiben – mennyire is hiányzanak sok mai gyermek életében! – a tündér három kívánságunkat teljesítette. Mikuláskor és karácsonykor, majd húsvétkor is ki-ki megírta a kívánságlistát. Hittük, hogy teljesül. Ma mit kérnénk? Jézus azt őt megszólítókat mindig megkérdi: „Mit tegyek nektek?” És ha ma eléd állna, mit válaszolnál? Mi persze nem hiszünk a mesékben. Ezért oly’ szürke életünk. Az Isten akarja teljesíteni minden kérésünket, feltéve hogy az jó és helyes. Fel lehet tenni jogosan a kérdést: De akkor meg miért nem teljesíti? Rosszat kérek, vagy nem jól? Vagy talán alszik az Isten? Ezek bagatell kérdéseknek tűnnek így most, de amikor olyan helyzetbe kerülünk ahonnan nincs kiút, nincs jó megoldás, akkor igazán húsba vágnak!

El lehet játszani azzal a gondolattal is, hogy mi lenne, ha én lehetnék az Isten? Én biztos, hogy mindenkinek megengednék és megadnám mindent. Nem olyan egyszerű ez azért. A minden6ó című vígjátékban a helyzet még kacifántosabb: Isten „szabadságra” megy, (képzeljük csak el!) És addig is megbíz egy kétbalkezes akárkit, intézze a dolgokat. Félelmetes a jelenet, amikor fülébe zúg milliók a mindenhatónak szánt kérése. Milyen szerencse, hogy mi nem halljuk! Hamar elmenne a kedvünk a

Minden forradalmár szeretne miniszter lenni. Nemrég az egyik TV csatornán láttam egy filmet a hajdani belga Kongó első szabad évéről, amikor egyetemistákból miniszter lett. Ha nem csalódom, valami hasonló az úgynevezett rendszerváltás után nálunk is végbement. A tornacipős miniszterek ma mellényes öltönyt hordanak. Az apostolokat ettől kímélte meg Jézus. Nem kaptak miniszteri tógát. Helyette egy leckét. János ott lesz a kereszt alatt, és vele édesanyja, aki egy másik evangéliumi verzió szerint protekciót kért fiai számára. Ki lehetett döbbentebb, amikor látta, végül kik kerültek és milyen körülmények között az Úr jobbjára és baljára a fiúk helyett? Valószínűleg a mama szíve szorult össze legjobban. „Mit is kértem… ha meghallgatott volna, akkor most…”

Ha néha – vagy nem is olyan ritkán – zúgolódunk, hogy Isten nem elég gyorsan teljesíti egymást kergető kéréseinket, jó erre gondolni. Az ima nem internet web áruház: te rendelsz, ő szállít, és még csak ki sem kell mozdulni otthonról. Merjünk tehát kérni Istentől, nagy dolgokat is akár, mert ő adni akar nekünk, ugyanakkor ne zúgolódjunk akkor, ha valamit nem, vagy nem olyan gyorsan kapunk meg, ahogy szeretnénk! További szép hetet kívánok és majd „kitartást” a megérdemelt pihenéshez!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Mezőkövesd, 2015. október 20.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!

 

Szeretettel köszöntelek benneteket egy újabb hét kezdetén! Már nem olyan sok idő és itt a szünet. Újra lehetőség nyílik egy hosszabb pihenésre! A vasárnapi evangélium egy újabb húsbavágó témát vet fel számunkra: a gazdagság és a bölcsességnek a szintézisét.  A gazdag ifjú őszinte, nyílt kérdéssel fordul Jézushoz: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” S kiderül, hogy nemcsak képmutatásból, öntetszelgésből kérdezi, hanem valóban komoly a törekvés benne. Kiderül, hogy megtartja a parancsokat őszinte törekvéssel gyermekkora óta. S ez a törvény megtartás nála nem képmutatásból fakad, mint a farizeusok esetében, hanem igazi jó szándékból. S ezt a komoly igyekezetét látja Jézus is, akit nem lehet megtéveszteni külsőségekkel, és megkedveli őt. De azt is látja, hogy valami még hiányzik ennek az embernek életéből, hogy tökéletes legyen: adja el vagyonát, ossza szét az árát a szegények között, és kövesse őt. Mivel azonban erre nem hajlandó az ifjú, leverten távozik, mert nagy vagyona volt.

Kedves Testvérek! Nézzük meg, mi történik akkor ha magunkra alkalmazzuk Jézus szavait! A jóléti társadalomhoz szokott ember megütközve hallgatja Jézus szavait: „Menj, add el amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és tarts velem” (Mk 10,21). A kijelentésen megütközünk, mert a legtöbben hozzászoktunk, hogy rendezett anyagi körülmények között élünk: pénzzel, autóval, öröklakással stb. rendelkezünk. Többen ezekben látjuk létünk biztosítékát és boldogságát. És ez így is van rendjén, hiszen pénz nélkül nem tudnánk létezni ebben a világban. A kérdés inkább az hogyan bánunk a vagyonunkkal, a pénzünkkel? Az a célunk hogy minél több legyen belőle, vagy pedig eszköznek tekintjük amit használni kell, nem pedig célnak amiért érdemes élni.

Önmagában véve a jómódban semmiféle kivetni való sincs. A legtöbben verejtékes munkával keressük kenyerünket és vagyonukat sem loptuk. Egyébként, hová jutna a világ, ha az evangéliumi felhívásnak megfelelően, mindenki eladná vagyonát? A pápák szociális kérdésekkel foglalkozó dokumentumaiból kitűnik, hogy ezt még az egyház legfelsőbb tanítóhivatala sem várja senkitől. A II. vatikáni zsinat síkra szállt a magántulajdon védelmében: „Igen fontos tehát akár az egyeseket, akár a közösségeket arra segíteni, hogy valamilyen mértékben anyagi javakhoz jussanak” (GS 71).

A vagyon az emberi szabadság és kibontakozás előfeltétele. Tapasztaljuk, hogy „ha pénzünk van, vagyunk valakik, ha nincs pénzünk, nem vagyunk senkik”. Márpedig mindenki akar valaki lenni. Boldogulni akar és igyekszik elismerést szerezni önmagának. Fontos látnunk azt, hogy Jézus nem tiltja a gazdagságot. „Milyen nehezen jut be a gazdag Isten országába” – mondotta és hozzáfűzte: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni Isten országába” (23, ill. 25). Nem azt mondja, hogy nem jut be, hanem azt hogy nehezen. Minél gazdagabb az ember annál nagyobb a kísértése, hogy ne a másikért éljen, hanem a pénznek. Jézus tehát erre figyelmeztet bennünket.

 

 

A gazdagság önmagában véve nem rossz, sőt, jó dolog. Tanuljunk meg tehát jól bánni a pénzünkkel, ami azért van, hogy bennünket és felebarátainkat összekösse, nem pedig irigység tárgyává tegye.

Szép és eredményes hetet kívánok!

Mezőkövesd, 2015. október 13.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!

 

Sok szeretettel köszöntelek bennetek ismét majdnem egy újabb hét kezdetén.  Gondolom rájöttetek már arra, hogy általában a vasárnapi evangéliumot szoktam felhozni a hét témájának. Úgy gondolom, így nem válik unalmassá az, amit mondok, mert az evangélium szinte mindig olyan témákat érint, ami fontosak a keresztény katolikus

A mostani például a toleranciát és jótetteket hozz fel, mint alaptémákat. Nézzük először a toleranciát. János apostol így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van. Jézus nem elkülönülő vallási csoportot szervez, hanem olyan Egyházat, amely nyitva áll minden ember előtt. Azt is tudja, hogy az igazi hithez nem könnyű eljutni, de azért sok ember keresi az igazságot a kegyelem hatása alatt.

Sokszor előfordul ám olyan, hogy az, aki templomba jár, megszólja azt, aki nem. Nem helyeslem, ha valaki nem megy el szentmisére katolikus keresztény létére, de nem mindig lehet tudni mi, van a háttérben. Nincs jogunkban megszólni azt, aki nem jön el a misére. De annak, aki nem jön el szintén nincs jogában ítéletet mondani arról, aki oda jár. Sokszor hallom ezt a kifogást: „Az, aki a templomban van semmivel sem jobb, mint én, sőt még rosszabb. Akkor minek menjek oda?” A megállapítása valóban igaz lehet, de nem ítélkezni kéne, hanem elmenni a templomba és jobbá lenni. Megmutatni, hogy igenis lehetséges jobb világot építeni, lehetőség az, hogy hiteles tanúságot tegyek Krisztusról azáltal, hogy elmegyek a misére és igyekszem is úgy élni, ahogy azt Ő kér tőlem. Tehát toleránsnak kell lennünk, annak is aki „oda bent” van, és annak is aki „ide kint” van. Jézus sem ítélt el senkit sem, hanem segíteni próbált mindenkin olyan formában, amilyenben lehetséges volt abban a történelmi helyzetben. Valami hasonlóra bennünket is hív.

Most pedig nézzük meg a jótetteket. „Ha csak egy pohár vizet ad is nektek valaki inni azért, mert Krisztuséi vagytok, igazán mondom nektek, megkapja érte a jutalmat” – mondja Jézus. A keresztény élet tettek nélkül nem lehet teljes. Olyan ez, mint amikor van egy nagyon jó laptopom, csak éppen a monitorja nem működik és nem látok semmit. Igaz ugyan hogy egy nagyon jó gépem van, de mit érek vele, ha csak áll és porosodik a polcon, mert nem tudom kihasználni a benne rejlő lehetőségeket? Valami ilyesmi összefüggés van a hit és cselekedet között. A kettő mindig együtt kell, járjon. Hiába hiszek, hogy segíteni kell a másik embernek, ha nem megyek oda és nem segítek semmit sem ér a hitem.

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok! Legyünk mi is toleránsak mindenkivel szemben, és ha bajunk van azokkal az emberekkel, akik a templomba járnak és hívőnek mondják magukat, akkor nem megszólni akarjunk őket, hanem megmutatni a saját életünkkel, hogy lehet ezt másképpen csinálni. Ez lesz az igazi tanúságtétel, nem pedig a beszólogatások. Ne tévesszük szemünk elől egy nagyon fontos dolgot: mindannyian emberek vagyunk, tudunk és szoktunk is hibázni. Nemcsak mások, hanem mi magunk is.

Szép és eredményes hetet kívánok!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Mezőkövesd, 2015 szeptember 29.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!

Engedjétek meg, hogy a mai alkalommal egy olyan problémát érintsek, ami igen húsbavágó a mai világban és amiről Jézus is beszélt a vasárnapi evangéliumban. Aki volt vasárnap szentmisén – remélem sokan voltatok- az hallhatta az olvasmányban, ami a Bölcsesség könyvéből volt, hogy már abban az időben is a gonosz emberek mennyire leselkedtek az igazakra, hogyan próbálták tőrbe csalni azért, hogy próbára tegyék. A Szent Szerző a Prédikátor könyvében pedig azt mondja, hogy nincs semmi új a nap alatt. Ezzel azt akarja mondani, hogy ami akkor volt, az ma is megvan a mi világunkban, csak lehet picit másképpen.

Lehet nem a szó szoros értelmében fognak bennünket megölni, hanem lehet inkább szavakkal akarnak majd támadni bennünket, pusztán csak azért, mert kiállunk az igazság mellett. Akarva vagy akaratlanul, ilyenkor felmerül a kérdés bennünk, hogy megéri-e? Érdemes-e igaz embernek maradni akkor is, ha kár ér bennünket vagy megpróbáltatás? Ezt a kérdést, ha még nem tettük fel magunknak most érdemes lenne feltenni és őszintén válaszolni rá. Vajon én mit tennék ilyen helyzetben? Az evangélium picit más témát érint, de ugyanúgy húsbavágó, mint az olvasmányé: a rang és a szolgálat. Hogy lehet a kettőt összehangolni? Van-e egyáltalán összefüggés a kettő között?

Jézus egy nagyon érdekes kijelentést tesz a tanítványoknak: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Jézus maga viszont mégsem volt utolsó valaki. Ő az első, az egyház és az egész teremtett világ Feje. Tanította, hogy nem azért jött a világra, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, mégis volt idő, amikor kiszolgáltatta magát. A szociológusok azt hirdetik, hogy mindenkinek szüksége van elismerésre és megbecsülésre. Ahol az emberek nem részesülnek a nekik kijáró méltóságban, ott hamarosan problémák, nézeteltérések és betegségek lépnek fel. Korunkban az emancipációs mozgalmak jelzik, hogy kedveljük az első helyeket. A világ a legerősebbeknek, a legszebbeknek, a legügyesebbeknek tapsol. Az élet küzdőterén olimpiai jelszó: magasabbra, gyorsabban és távolabb. Mindenki első akar lenni. Hogyan kell tehát érteni akkor Jézusnak a mondanivalóját?

Ő nem szüntette meg a társadalmi fokozatokat és rangsorolásokat: az osztálykülönbségeket, mégis helyes irányba terelte magatartásunkat. Kifogásolta, hogy a világ és korának vallási vezetői, első emberei túlzottan kiszolgáltatják magukat és mértéktelen tiszteletet követelnek. Tanítása szerint keresztény magatartásunkban nem társadalmi helyzetünk a döntő, hanem a pozíciónknak és feladatunknak megfelelő szolgálat. Ez azt jelenti, hogy minél nagyobb méltósággal, ranggal, pozícióval rendelkezik valaki, annál jobban és odaadóbban kell szolgálnia. Ezzel a lelkülettel képesek leszünk közösség és az egység szolgálatába állni. Képesek leszünk arra, hogy a nagy karriervadászat hatalmas tülekedésében le ne tapossuk egymást. Jézus a mai evangéliumban nem szólított fel bennünket arra, hogy követése érdekében feladjuk pozícióinkat. A történelem több magas rangú embert ismer, akit nem kellett lefokozni azért, hogy a szolgálat szellemében Jézus tanítása szerint éljen. Igyekezzünk mi is Jézus szellemében élni és munkálkodni. Ez legyen a mostani hetünk programja.

Szép és eredményes hetet kívánok mindenkinek!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!

 

Ismét egy új hét áll előttünk, ami tele van lehetőségekkel. Vagy inkább nehézségekkel?  Az optimista azt mondja: a pohár félig tele van. A pesszimista ezzel szemben azt, hogy a pohár félig üres. Egy pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget, egy optimista minden nehézségben meglátja a lehetőséget – mondja Winston Churchill. Ettől a mentalitástól függ az életünk. Ki hogyan látja a világot? Érdemes ezt a kérdést feltenni magunknak.

Csak a rosszat és a nehézséget látok mindenben vagy esetleg meglátom a szépen és a jót is? Kétség kívül vannak rossz és nemkívánatos dolgok is a világban, ezt nem is szeretném cáfolni, de nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy ez a világ nem csupán rossz és gonosz, hanem elsősorban jó.

Kedves Diákok! A tegnapi napon Anyaszentegyházunk Szent Kereszt Felmagasztalásának az ünnepét ülte. Milyen furcsa, hogy ami számunkra már megszokottá vált, mintegy életünk részévé az korábban nem egészen így volt.  Tekintsünk vissza egy picit az időben és nézzük meg röviden néhány adatok a keresztről.

A legfontosabb kereszt formájú jelek mindegyike létezett már a kereszténység előtt is. Csak a 4. századtól teljesedett ki a kereszt jelkép ikonográfiája, miután I. Theodosius római császár 380-ban kiadott vallási rendeletével államvallásá tette a Nikaia–konstantinápolyi hitvallás szerinti kereszténységet és eltörölte a keresztrefeszítéssel történő halálbüntetést. A kereszt a keresztény kultúrkörben Jézus megváltó szenvedésének és Isten tökéletes szeretetének a jele. Jézus a jeruzsálemi Golgotán, a Koponyák hegyén, keresztre feszítve adta életét helyettesítő áldozatul. A 4. századtól a keresztények dicsőségének a jele.

A gótika koráig csak ékkövekkel, vagy növényi motívumokkal díszítik, a test nem kerül fel rá. A gótika ábrázolja először a kereszten a megfeszített Krisztust. Ezután nevezik a korpusszal ellátott keresztet feszületnek is. Ma is a kereszténység legelterjedtebb jelképe. Feszületet helyeznek el a katolikus, ortodox és evangélikus templomok oltárán, vagy közvetlen közelében. Feszületet visznek a katolikus liturgia szerint a körmenet élén és a püspökök előtt. Kereszt van a katolikus és az ortodox templomok, valamint a legtöbb evangélikus templom tornyán is.

Tehát láthatjuk azt, hogy a kereszt milyen módón lett mindennapi életünk részévé. A kérdés már csak az, hogy vajon mennyire csupán szimbólum számomra a kereszt vagy egy olyan jel ami emlékeztet engem arra hogy mi is történt ott és akkor, majdnem 2000 éve ezelőtt? Meglátom-e benne Isten szeretetének e jelét? Azt a szeretetet, amely a saját Fiát sem kímélte, hanem a világba küldte, azért , hogy újra megnyissa nekünk az ajtót, mégpedig a mennyország ajtaját? A kereszt az áldozatot és a szenvedés szimbóluma is. Mennyire vagyok képes arra,  hogy vállaljam a szenvedést mondjuk a szüleimért, a barátaimért? Képes vagyok e lemondani a saját akaratomról csupán azért, hogy nekik jobb legyen?

Tisztelt Pedagógusok! Kedved Diákok! Érdemes ezen elgondolkodni, és  önmagunknak őszintén válaszolni.  Szép és eredményes hetet kívánok mindenkinek!  Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Hozzászólások lezárva.