Tanévnyitó

Mária szobor szentelés

Szeptember 1-jén tanévnyitó szentmisével vette kezdetét a 2017-18-as tanév, melyre a Szent László templomban került sor.

A zsúfolásig megtelt templomban a szentmisét Dr. Medvegy János apát-plébános celebrálta Varga Pál atya közreműködésével, és 5 fős iskolai énekkar teljesített liturgikus szolgálatot.

Péter Zoltán, iskolánk új igazgatója, beszédében először köszöntötte a megjelent vendégeket, szülőket, pedagógusokat, diákokat, majd megköszönte Csirmaz István nyugalmazott igazgatónknak iskolánkért folytatott sikeres és sokrétű tevékenységét.

Ezután hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja katolikus szellemben történő nevelés folytatását és céljaként azt tűzte ki, hogy intézményünk a térség egyik legjobb szakképzést nyújtó iskolává váljék. A tanév feladatainak teljesítéséhez mindenkinek sok erőt, hitet és kitartást kívánt.

A szentmisét követően az iskola udvarán elhelyezett Mária szobor avatására került sor. Csirmaz István megköszönte a jelenlegi iskolavezetésnek a szobor létrehozásában végzett munkáját. Ezt követően Péter Zoltán igazgató felkérte Dr. Medvegy János apát-plébánost a szobor megszentelésére. Az ünnepélyes programot megtisztelték jelenlétükkel egyházi személyek, az önkormányzat képviselője és a helyi testvériskola igazgatója is.

Az ünnepség közös ima elmondásával zárult.

2017-18. tanév

Iskolánk tantestülete 2017. augusztus 24-én az egri Bazilikában részt vett az egyházmegyei pedagógusok tanévnyitóján.

A szentmisével összekötött tanévnyitó rendezvény előadásokkal kezdődött, majd a kiemelkedő pedagógiai, hitéleti tevékenységet folytató pedagógusok számára történő kitüntetések átadásával zárult. 1600 körül volt a résztvevők száma, mivel több, mint 50 iskola van az Egri Főegyházmegye fenntartása alatt.

ifj. Zlinszki János előadásának címe: A teremtésvédelem az egyház tanításában. Az előadó kiemelte, hogy a Föld védelme érdekében új felfogásra, erkölcsi megújulásra van szükség, s ennek létrehozásában nagy szerepe van a nevelésnek, az egyéni példamutatásnak, az iskoláknak.

A második előadás címe: A háromdimenziós gazdaság és az erényetikai paradigma. Dr. Baritz Sarolta nővér hangsúlyozta a paradigmaváltás szükségességét a gazdasági és társadalmi életben. Az előadó beszélt az anyagi javak, a környezet és az erkölcs arányairól napjainkat illetően. Fontosnak tartja a mostani arányok megváltoztatását és az erkölcsi alapú gondolkodás szerepének növelését a termelésben. Ennek létrehozásában kulcsfontosságúnak tartja az oktatás és a média szerepét.

Főtisztelendő Szabó József „A család Isten terve szerint az élet és a szeretet bensőséges közössége” címmel tartott előadást. Bemutatta a szeretet különböző fokozatait és a jó házasság legfontosabb alappillérének az Istennel való mély kapcsolatot tekintette. Kiemelte, hogy milyen fontos a házastársak lelki élete és milyen óriási erőforrást jelenthet a hit.

Ternyák Csaba érsek prédikációjában a teremtett világ megóvását jelölte meg az idei tanév egyik legfontosabb céljaként. Az egyéni példamutatás jelentőségét hangsúlyozta ennek a célnak az elérése érdekében.

Mindenki figyelmét felhívta a vasárnapi szent misében való részvételre, hiszen ez által javulhat az Istenhez, önmagunkhoz és másokhoz való viszonyunk. Azt tanácsolta a jelenlévőknek, hogy a vasárnapot használják ki pihenésre, lelki feltöltődésre és törekedjen mindenki arra, hogy jobb emberré váljon a hit erejével.

Ezt követően a kimagasló tevékenységet folytató pedagógusok közül tízen vehették át a Szent Gellért díjat.

no images were found

2016-17. tanév

A törvényi változásoknak megfelelően Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola néven  kezdte meg intézményünk az új tanévet.

Templomunk zsúfolásig megtelt ebből az ünnepi alkalomból diákokkal, tanárokkal kísérő szülőkkel. A szentmise lebonyolítása Dr. Medvegy János apát-plébános és Versler Sándor atya közreműködésével történt. Sándor atya prédikációjában különös hangsúlyt kapott a hasznos, és mindenki számára legmegfelelőbb életcél kitűzése és keresztény erkölcsi normák betartása.

Csirmaz István igazgató tanévnyitó beszédében kiemelte a tanulás  és az egyéni felelősségvállalás fontosságát.  Imádkozva, Isten segítségét kérve kezdtük el tehát a 2016-2017-es tanévet.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

no images were found

 

2015-16. tanév

2015. augusztus 31-én reggel 8 órától tanévnyitó szentmise keretében nyitottuk meg a Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskola negyedik tanévét. A Szent László templomban szép számban és ünnepi öltözékben jelentek meg diákjaink. A szentmise lebonyolítása Dr. Medvegy János apát-plébános és Versler Sándor atya közreműködésével történt. A prédikációban különös hangsúlyt kapott a keresztény erkölcsi normák betartása és hasznosítása az emberi kapcsolatokban, a családi életben. Az ünnepélyes alkalom végén Csirmaz István igazgató megtartotta tanévnyitó beszédét.

no images were found

 

2014-15. tanév

2014. augusztus 31-én délután három órától tanévnyitó szentmise keretében nyitottuk meg a Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Iskola harmadik tanévét. A csodálatosan felújított Szent László templomban szép számban és ünnepi öltözékben jelentek meg diákjaink.

A főcelebráns Dr. Medvegy János apát-plébános volt. Vadászi László iskolalelkész is részt vett a szentmise lebonyolításában. Az ünnepélyes alkalom végén Csirmaz István igazgató megtartotta tanévnyitó beszédét. Ezt követően Bene Imre igazgatóhelyettes közölte az első hét teendőit a diákokkal.

Isten segítségét kérve kezdtük el tehát a 2014-2015-es tanévet.

no images were found

Hozzászólások lezárva.