Karácsonyi szentmise és lelki nap

December 22-én rendeztük meg idei első lelki napunkat, amely az adventi időszakhoz kapcsolódott és a szeretetteljes várakozást helyezte középpontba.

A szentmise reggel 8 órakor kezdődött a Szent László templomban, melyet dr. Medvegy János apát plébános celebrált. Prédikációjában felhívta a fiatalok figyelmét a szeretet, a hit és a várakozás fontosságára az adventi időszakban. Megköszönte a diákoknak a templom díszítése során végzett munkáját. Közreműködött az iskolai énekkar, s ez által ünnepélyesebbé, meghittebbé vált a szentmise. Ezt követően Péter Zoltán igazgató ismertette a nap további forgatókönyvét és mindenkinek áldott, meghitt karácsonyt kívánt. A templomból kivonulók ízletes mézeskalácsot kaptak ajándékba, amit kilencedikes turisztika és kereskedő szakos tanulóink készítettek Bukta Katalin tanárnő irányításával.

Ezután két helyszínen folytatódott a program: a Közösségi Házban illetve a Széchenyi Katolikus Középiskolában, ahol két előadást hallgattak meg a jelenlévők. Az első előadást Vitalis Gábor szalézi szerzetes és a vietnámi származású Ferenc atya tartotta.

Gábor szerzetes a várakozás fajtáiról, azok fontosságáról és keresztény megéléséről beszélt hallgatóinak. Előadásában hangsúlyozta a hit, a remény és a szeretet irányító szerepét. Rövid filmet mutatott be, amely az egyéni felelősségvállalást és a pozitív változásokat helyezte középpontba.

Ferenc atya a vietnámi adventi előkészületekről és az ottani iskolai rendszerről mesélt. Biztatta a jelenlévőket a szentmisék látogatására és a napi jó cselekedetek végrehajtására. Humoros, közvetlen stílusával hamarosan a diákok kedvence lett.

Rövid szünet után a Mezőszemeréről érkezett Balázs József atya mesélt gyermekéveiről, saját tapasztalatairól. Szemléletesen mutatta be az Istennel való találkozás erejét, a Krisztusi fényességet. Arra bíztatta a diákokat, hogy cselekedeteivel, életével mindenki tükrözze Jézus életét, szeretetét. Arra hívta fel figyelmüket, hogy merjenek többet tenni és törekedjenek jónak lenni a mindennapokban.

Dr. Radványiné Fodor Valéria

Hozzászólások lezárva.