Krizmaszentelési szentmise Egerben

 2018. március 29-én iskolánk szentségek felvételére készülő tanulói az Egri Bazilikában krizmaszentelési szentmisén vettek részt.

A nagycsütörtöki szentmisét Dr. Ternyák Csaba érsek az Egri Főegyházmegye papságával közösen mutatta be. A főpásztor szentbeszédében elsősorban a Szentlélek erejét és közreműködését hangsúlyozta, amely Jézus Krisztus földi életének egyik legfontosabb mozgatórugója volt. A bérmálkozókhoz szólva kiemelte: e szentség felvevői egyrészről életre szóló ajándékot kapnak a Szentlélektől, másfelől hivatást, hogy Isten munkatársai legyenek.

A prédikációt követően egyházmegyénk lelkipásztorai megújították fogadalmukat, majd érsek atya megszentelte a keresztelendők és betegek olaját, valamint a krizmát. A szentmise keretében került sor Juhász Ferenc és Szabó József atyák kanonoki beiktatására is.

Tanulóink a lelki felfrissülést követően egy-egy rózsafűzért kaptak ajándékba, amiért ezúton is köszönet illeti iskolánk vezetését. A délelőttöt egy közös ebéddel zártuk, kora délután érkeztünk vissza Mezőkövesdre.

Farkas Hajnalka és Bágyi Tamás

kísérő pedagógusok

Hozzászólások lezárva.