2020. szeptember 1-én reggel 8 órakor tanévnyitó szentmisével nyitottuk meg az idei tanévet.
A rendkívüli helyzetre való tekintettel ezúttal csupán a kilencedik évfolyamos tanulók és osztályfőnökeik vettek részt az ünnepségen, a felsőbb évfolyamos diákok a Szent István Televízió által közvetített Veni Sancte szentmisét nézhették meg felvételről. A Szent László templomban Bakos Tamás atya celebrálta a misét. Elmondta, hogy minden diák fontos és értékes, és kihangsúlyozta, hogy fontos a lelkünk fejlődésére is odafigyelni.
Kiss Gábor igazgató a közös munkára, valamint a katolikus szellemű, lelkületű nevelésre és az élethosszig tartó tanulásra hívta fel a figyelmet. Isten segítségét kérve kezdtük el a 2020-2021-es tanévet.