A Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium és a Szent László Plébánia 2019 decemberében a templom 250 éves évfordulója alkalmából a katolikus általános iskolák és középiskolák részére 3 fordulós versenyt hirdetett. A verseny első két fordulója online formában zajlott. A tanulóknak a templom történetét ismertető könyv tanulmányozását követően totót kellett kitölteni, valamint Szent László életét bemutató prezentációt kellett készíteni. Az eredmények összesítését követően kialakult döntős csapatok részére 2020. márciusában szerveztük volna meg a döntőt, de a vírushelyzet sajnos közbeszólt.
2020. szeptember 21-én 4 csapat jelenlétében a Plébánia hittantermeiben és a templomban rendeztük meg a verseny döntő fordulóját. Az előre elkészített Szent László pajzs bemutatása után játékos feladatok következtek (freskó puzzle, szókirakó), majd a templom kincseinek felkutatása okozott izgalmat. A feladatok a templom egy-egy freskójának, képének, szobrának megoldásait rejtették, amelyet nemcsak megfejteni kellett, hanem megtalálni is. A tanulók lelkes, kreatív és kitartó munkájának eredményeként kialakult sorrend:
1. helyezett: Bocskaisokk (Bocskai István Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola, Szerencs)
2. helyezett: Kicsi Dínók (Széchenyi István Katolikus Középiskola, Mezőkövesd)
3. helyezett (megosztott): Boldog Próféták (Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola, Mezőnyárád)
3. helyezett (megosztott): Energiabombák (Széchenyi István Katolikus Középiskola, Mezőkövesd)
Gratulálunk minden résztvevőnek!