A diákönkormányzat tagjai az elmúlt évben több alkalommal készítettek riportot iskolánk életéről, képzési lehetőségeinkről, az iskolai kórus munkájáról.

Azzal a céllal készültek ezek beszélgetések, hogy intézményünket, hitéletünket, iskolánk támogató légkörét, színvonalas rendezvényeit jobban megismerjék a környező települések lakói.

A műsorok sugárzása a Szent István Rádió Hangoló című rovatában történt vasárnaponként délután 16.05 órai kezdettel.

Iskolánk diákjai riportot készítettek a Szent László Plébánia fennállásának 250. évfordulója kapcsán szervezett programsorozatról.

Októberben készült a legutóbbi műsorunk, amelyben Munkácsi Tímea , a diákönkormányzat elnöke tett fel kérdéseket Bakos Tamás atyának, iskolánk lelkészének a jubileum alkalmából megrendezett programokra vonatkozóan.

Iskolánk szervezésében került megrendezésre a 3 fordulós Szent László csapatverseny, amely a környező és helyi általános és középiskolások számára volt meghirdetve.

A riport további részében a versenyhez kapcsolódó kérdésekre válaszolt iskolalelkészünk és elismerését fejezte ki az iskola vezetőségének, tanárainak a szervezésért, a versenyző diákoknak és felkészítő tanárainak a sikeres szereplésért.

Ezt követően a versenyen 2. és 3. helyezést elért csapataink néhány tagja válaszolt riporterünk kérdéseire: Guba Nelli, Kovács Zoltán, Paczók Violetta, Petró Vanessza.

Megköszönték tanáraiknak – Pruskóczki Gábornénak és Bálintné Tóth Éva tanárnőknek – a lelkes felkészítést, a sok buzdítást. Beszéltek a változatos feladatokról, a sok kreativitást igénylő pajzs készítéséről és az élményekkel teli szóbeli fordulóról.

A riport jó hangulatban telt el,  diákjaink örültek annak, hogy megmutathatták új oldalukat, kipróbálhatták rátermettségüket egy új szituációban.

Köszönjük Adelsberger Dániel tanulónk segítségét, aki a technikai segítséget nyújtotta, a felvételt készítette, továbbította.

A riport a következő linken hallgatható meg: https://szentistvanradio.hu/hallgatas/2020-11-15