A Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium a 2020/2021 tanévben is folytatta a Honvédelmi Kadét Program Partneriskolaként való tevékenykedését, a szabadidős programok megvalósítását.

A Honvédelmi Sportszövetség ismét pályázati felhívást jelentetett meg a Honvéd Kadét Program partneriskolái számára a 2020/2021-es tanévben megvalósuló szabadidős, a honvédelmi nevelését elősegítő programok támogatása céljából.

Iskolánk ebben a tanévben is sikeresen pályázott, így szeptemberben megkezdtük az ezzel kapcsolatos programokat megszervezni. Előzetesen készítettünk egy éves tervet, de sajnos a pandémia helyzet és az online oktatás miatt nem kerülhettek megrendezésre.

Dr. Fekete Zoltán polgármester úr felajánlásából folyamatban van egy zárt lőtér kialakítása a Közösségi Ház pincéjében, ahol a következő tanévtől kezdődően a tanulók gyakorolhatják a sportlövészetet.

  1. május 31-én térhettünk vissza a hagyományos oktatáshoz és a szabadidős tevékenységek/rendezvények megtartásához. Két programot sikerült megvalósítanunk az előzetesen eltervezettek közül.

Iskolánk tanulói a Honvéd Kadét Program keretében 2021. június 2-án a füzesabonyi Mk Paintball pályára utaztak. A paintball a katonaéletet, a harci tevékenységeket utánozó csapatjáték. A tanulók többsége először vett részt ilyen fajta játékban. Az előzetes eligazításon megismerkedtek a játék szabályaival, a marker működésével és használatával, lőszert kaptak, majd beöltöztek. A két csapat kivonult a pályára és a játékvezető segítségével megkezdődött a festékharc.

A diákok kellemesen elfáradtak a 3 órás harc közben, de nagyon jól érezték magukat, a rejtőzködéssel, becserkészéssel és lövéssel teli egymás elleni játékban.

2021. 06. 8-án a Miskolci Egyetemi Lövész Klub Légfegyveres Lőterén próbálhatták ki a tanulók a légpuskákat, – pisztolyokat és ismerkedtek a lövészettel. A sportlövészet lényege a biztonságos fegyverkezelés és sportcélú használatának megtanítása, gyakoroltatása. A diákok figyelmesen, fegyelmezetten hallgatták a lövésvezetőt. Alapos és részletes „kiképzést” kaptak a lövészet megkezdése előtt – felállásról, fegyvertartásról, légfegyverek használatáról, fegyverkezelésről és a lőtéren betartandó szabályokról.  Ezt követően 5 lőállásról, beosztva lőttek a saját maguk által kihelyezett lőlapokra. A diákok nagyon élvezték ezt a nagyobb fegyelemre, felelősségtudatra, tiszteletre és összpontosításra tanító sportot.

Gáspárné Nyitrai Éva                                                Hüvelyes László