Május 8-án, vasárnap 14.30 órai kezdettel rendezték meg a Mezőkövesd Esperesi Kerületben a XVII. “Dicsérjétek az Urat!” ünnepi kórustalálkozót. Az egyházzenei esemény ebben az évben a 100. búcsúját ünneplő mezőkövesdi Jézus Szíve Templomban kapott helyet.
2017 tavaszán alakult meg a Mezőkövesdi Széchenyi Katolikus Technikum ifjúsági énekkara. A diákok önkéntes alapon vállalják az éneklést, és bármikor, bárkit szívesen látnak tagjaik között. Az énekkart rendszeresen támogatja a Szent László Plébánia és az iskolánk. A jelenleg 10 fős kórusban több korosztály megtalálható, akiket a közös éneklés öröme, az igényes munka, a csapatszellem, a jó hangulat erősen összeköt. Az elmúlt évek során széles, sokszínű repertoárt igyekeztek kialakítani, melyben elsősorban egyházi művek, ezen belül is ifjúsági énekek tartoznak.