A nyelvi munkaközösség két év kihagyás után, december 15-én rendezte meg az idegen
nyelvi szépkiejtési versenyt. Iskolánk diákjai egy-egy adventi, illetve karácsonyi témájú vers
vagy próza felolvasásával pályáztak.

A zsűriben Hüvelyes László igazgatóhelyettes úr, dr. Bágyi Tamás tanár úr, Bodnár-Fogas Viola
tanárnő és Köteles Zoltánné tanárnő értékelték az elhangzott produkciókat.

A zsűri tagjainak nehéz dolga volt, ám mégis dönteniük kellett.
A helyezettek:
Angol nyelv

I. helyezett: Verhóczky Lili Dominika 10.B
II. helyezett: Kós Noémi 10.B
III. helyezett: Gáspár Laura 9.B és Hegedűs Ádám 10.A
Különdíj: Vasas Erik 9.D

A helyezetteknek szívből gratulálunk, a verseny többi résztvevőjének köszönjük, hogy
vállalta a megmérettetést! Sok sikert kívánunk a nyelvtanulásuk során!