MEZŐKÖVESDI SZÉCHENYI ISTVÁN KATOLIKUS TECHNIKUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

"Szaktudás, Lelkiség, Szolgálat"

Teremtésvédelem

Rendezvényeink

a 2018-2019-es tanévben

2019. március 21. TeSzedd!

Iskolánk tanulói közül a 9.a, 9.b, 10.a, 10.b, 12/J1 és 12/J2 osztályok tanulói vettek részt a programban, melynek során  az iskola udvarát környékét, valamint a mezőkövesdi temetőt tisztították meg az összegyűlt szeméttől.

2019. március 22. A víz világnapja

A víz világnapja alkalmából a Bogácsi Gyógyfürdő igazgatója, Jacsó Zoltán tartott előadást. A fürdő történetéről, a termálvíz hasznosításának lehetőségeiről, a megújuló energiák fontosságáról hallhattunk tőle érdekességeket, kaptunk fontos és hasznos információkat . A ppt-vel gazdagított előadást a 11.a és 11.b osztály tanulói  hallgatták meg.

2019. március 27. Természettudományi verseny 3. fordulója

A versenyben részt vevő csapatok több színhelyen zajló fordulón vettek részt. A feladatok között volt kavicskép készítés, totó, növény és állat felismerés. Az egyik helyszínen ördöglakatot kellet szétszedni, majd összerakni.

2019. 04. 03. Faültetés

Ezen a napon a 9.b, 9.d, 9.f, 9.h, 10.b, 10.d, és 11.b osztályok tanulói vették ki a részüket a munkából. A diákok egy része az iskola területén 100 db tuját ültetett el, a többiek pedig az előző évben telepített növények gondozását végezték.

2019. április 08. Teremtésvédelmi fotópályázat

2019. márciusának végén fotópályázatot hirdettünk  „Így él nálunk kedvenc háziállatom” és „Így él nálunk kedvenc haszonállatom” címmel. A beérkezett fotókat egy tanárokból és diákokból álló zsűri bírálta el. Az első három helyezettet iskolánk Lelki napján díjaztuk.

2019. április: Újrahasznosítás

Április hónapban iskolánk 9. évfolyamos ipari gépész és gépi forgácsoló szakmacsoportos tanulói a gyakorlati szakoktatók segítségével fémhulladékokból virágállványt készítettek, ami az iskola oldalsó bejáratát díszíti.

2019. április Madáritató

Április hónapban a 10. évfolyam turisztika szakos tanulói közreműködésével elkészült egy kézzel festett madáritató, ami az iskola udvarán található kőkápolna mellett kapott helyet.

Kapcsolat, elérhetőségek

Mezőkövesdi Széchenyi István
Katolikus Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium

Cím: 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy J. u. 18.
Tel.: 49-505-280
E-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu
OM azonosító: 201750
Adószám: 18294279-2-05